The treatment of pediatric tibial fractures ­ from conservative therapy to a Hungarian innovation / A gyermekkori tibiatörések kezelése - a konzervatív terápiától a hazai innovációig.

Összefoglaló. A tibiatörés a gyermekkorban eloforduló leggyakoribb csontsérülések egyike. Felosztása során elsodlegesen elkülönítendok a növekedési zóna közeli, az azt érinto, illetve a diaphysisre lokalizált sérülések. A gyermekkor jelentette speciális adottságoknak - mint a jó gyógy- és regenerációs hajlam - köszönhetoen a tibiatörések kezelése az esetek többségében konzervatív módon kituno eredményekkel végezheto. A kezelési lehetoségek fejlodésével, illetve a sérülteknek a mielobbi funkcionális felépüléshez való megnövekedett igénye miatt az elmúlt idoszakban a mutétes beavatkozások aránya egyértelmu emelkedést mutatott. Ez kifejezetten igaz a lábszártestet érinto törésekre. A mutétes beavatkozások során elsodleges szempont a minimális invazivitásra való törekvés, kitüntetett figyelmet fordítva a növekedési zónák iatrogén károsításának elkerülésére. A megfelelo terápiás módszer megválasztása során azonban a sérülés lokalizációja és típusa mellett szem elott kell tartani a sérült gyermek életkorát, fizikális állapotát és személyes igényeit is. A jelen közlemény célja egy átfogó kép adása a gyermekkorban eloforduló, a lábszárat érinto töréses sérülésekrol, különös tekintettel azok kezelési lehetoségeire. A sérülések átfogó ismertetésén túl a szerzok kiemelt célja volt a diaphysist érinto serdülokori törések behatóbb értékelése, kihangsúlyozva ezzel az említett csoport kezelésében az elmúlt idoszakban megfigyelheto stratégiai változásokat, valamint azok operatív terápiájával kapcsolatosan a szerzok nevéhez kötheto újfajta mutéti lehetoséget. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2079-2088. Summary. Tibial fractures are among the most common fracture types in children. Their classification is primarily based on the affected part of the tibia which can be close to the epiphyseal plate, involving the epiphyseal plate or diaphyseal. Owing to the special characteristics of childhood, such as excellent tendency for healing and recovery, the first-line treatment of tibial fractures should be conservative, which has a favorable outcome in most cases. However, the rate of operative management has risen recently due to the improvement of treatment options and the patients' increasing demand for a quick functional recovery, especially in the treatment of diaphyseal fractures. Pursuing a minimally invasive method is an essential aspect of operative management, while special attention is paid to avoid further iatrogenic damage to the physes. When selecting the adequate method for treatment, the age, physical condition, and personal needs of the injured child should also be considered along with fracture type and localization. This review aims to provide a comprehensive summary about pediatric tibial fractures, especially the available therapeutic approaches. A strong emphasis is placed on the treatment of adolescent diaphyseal fractures, highlighting the recent changes in strategy and the authors' innovation in the operative management of adolescent diaphyseal fractures. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2079-2088.

Physeal-sparing unreamed locked intramedullary nailing for adolescent tibial fractures.

INTRODUCTION: The first-line treatment of paediatric tibial fractures is non-operative but the number of operatively treated patients is rising. Elastic intramedullary nailing and external fixation are widely used in children while solid intramedullary nailing, the standard procedure in adults, is usually not recommended due to the open physes. MATERIALS AND METHODS: Between January 2007 and October 2017, unreamed locked solid intramedullary nailing was used in 16 cases of adolescent (mean age 13.7 ± 1.25 years) tibial diaphyseal fractures with open physes. An atypical, physeal-sparing method was used in all cases. Fourteen patients were managed by the standard implant used routinely in adult trauma care. Two patients were treated by a special nail, modified specifically for paediatric care. RESULTS: Good functional healing was found in all cases treated by the atypical method. Partial weight bearing began immediately after surgery in 38% of the cases. Full weight bearing was allowed 7.3 ± 2.4 weeks postoperatively. The average time to fracture union was 11.5 ± 2.9 weeks. Superficial infection and wound healing complication occurred in 3 cases. Deep infection, compartment syndrome or other bone related complications did not arise. DISCUSSION: The treatment of tibial fractures in adolescents is challenging due to larger body size and significant growth potential. The atypical intramedullary nailing method presented in this study can provide optimal functional healing, early mobilization and weight bearing while completely sparing the physis. This method can serve as an alternative in the operative treatment of adolescent tibial diaphyseal fractures.